seonyár2008 Lesz ez még így se - seonyár2008

Atomvillanás jobbról! Nyugi, túléled.. - seonyár2008

Van kalapja, nincs kalapja - Seonyár2008 szinek

Fekete, fehér, szürke, kék. Mindenki visel valamilyen színű kalapot. Van akit kiráz a hideg ha a Black Hat SEO szót hallja, mások viszonylag nyiltan felvállalják, hogy hajlanak a szürkés árnyalatok felé :) Én is megkaptam a magamét a seonyár2008 során. Ha jól emlékszem még Dassad blogján olvastam egy bejegyzést, a web2seo master kapcsán, amiben azt boncolgatja, hogy amit ott csinálok az blackhat technika. Ezzel persze nem értek egyet, de való igaz, hogy egyébként vannak esetek, amikor a határvonal elég keskeny tud lenni. Mielőő bárki is félreértené, a seonyár2008 versengésben nem használtam semmilyen illegális technikát. De ezekről majd születik egy sonyár2008 versenynapló, abban bővebben is olvashattok :)

Az én személyes véleményem a fekete és fehér SEO dolgokkal kapcsolatban a következő. Ahhoz, hogy a szakmát megismerd, elkerülhetetlen, hogy magadba szívj olyan tudásanyagot is, amit sokan illegálisnak tartanak. Persze addig, amíg csak a fejedben vannak, nincs gond, ha alkalmazod is őket, az már probláma tud lenni. Ha a Google észreveszi. Mert számtalan eset van, amikor nem veszi. De felkészülni fel kell az oly gyakran emlegetett doorway és cloaking megoldásokból, ismerni kell a fogalmakat, mi az a scarper, mi az a link laundering, ésatöbbi. Ha vágod ezeket, akkor védekezni is könnyebb, és kiszúrni is egyszerűbb a problémás oldalakat. Megtalálni, hogy ki az aki proxy hack segítségével megpróbált kiejteni a seonyár2008 csatából, ezek jó mókák :)


seonyár2008, blackbox

A Digeratimarketing összeállított egy kis “csomagot” a fekete és szürke technikákkal ismerkedőknek. Cloakerek, scarperek, link builderek, trackback poster, adatbázisok, proxy-k és egyéb hasznos toolok találhatók a gyűjteményben. Nézegessétek, tanuljatok és használjátok - csak sandbox-ban! - őket. digeratimarketing blackbox(letöltés a seonyar2008.org szerveréről- 49Mb)

Skip intro - “bele a közepébe”

Elég gyakran előfordul, hogy miután azt hittük, hogy megtaláltuk amit keresünk, ellátogatunk az adott weboldalra, ahol aztán szép színes szagos nyitóoldal vár ránk, leggyakrabban flash animációval. Jó esetben lehetőségünk van ennek az átugrására, de van olyan is, amikor bizony muszáj végigszemlélnünk amit elénk raknak. Nem tudom, hogy új e ez a feature a google részéről, és ha igen, akkor mennyire élő, de általa lehetőséget kapunk már a SERP-ben, hogy átugorjuk a fancytrendicool nyitóoldalt, és az első olyan oldalra jussunk, ahol már valóban “hasznos” tartalom vár ránk.


seonyár2008, google skip intro

(blogoscoped.com)

Linket építenek a seonyár2008 versenytársak

Több barátom is kapott ilyen levelet, amiben linkcserére buzdítják őket. Gondolom az illető kiszemezgette a seonyár2008 -as backlinkjeimet, és “támadásba” lendült. Nincs ezzel semmi baj, hagyományos linképítés, tisztelettudó körítéssel. Csak vicces :)

Tisztelt xxxx.xxxx.hu tulajdonosa!
Az ügyben keresem meg Önt, hogy lehet e weboldalával linket cserélni? Az én weboldalam elérhetősége az alábbi: http://seonyar2008.xxxxxxx.net. Amennyiben oldalam megfelel Önnek és
megvalósítható a linkcsere akkor kérem ezt jelezze vissza és az Ön linkjét azonnal kihelyezem weboldalamra. Üdvözlettel: xxxxxxxx

Velem is cseréljetek linket! :)

Firefox pluginek amiket használok

Összeszedtem nektek milyen Firefox plugineket használok leggyakrabban, mik azok amiknek hasznát vettem a seonyár2008 verseny kapcsán.

Proxysel
Könnyen importálhatsz open proxykat bele, aztán egy lenyiló menüből különféle rendezések után kiválaszthatod, hogy melyikkel akarsz nyomulni. Hasznos tesztelésre, rejtőzködésre, stb.

kGen
A kGen (Keyword Generator) segítségével frankón szemlézheted, hogy egy adott weboldalban milyen kulcsszavak milyen erősséggel szerepelnek, van még egy rakás funkciója, de ez a kulcsszó erősség vizsgáló nagyon hasznosnak bizonyult most a seonyár2008 kapcsán.

User Agent Switcher
Pikk pakk tudsz vele UA-t váltani, van benne pár alapból, és ogény szerint bővíthető is. Ha cloakingolsz, akkor feltétlen legyen meg ;) (Nem titok, de én is végignéztem googlebotként a seonyár2008 kollégák oldalait.)

SEOQuake
Erről nem is mondok inkább semmit, aki nem használja magára vessen :)

Y!Slow
Ez a kiegészítő gyakorlatilag egy teljesítmény analízist csinál az oldalon, elemzi a hibákat, és tanácsokat is ad, hogy miket tuningolj, hogy az oldal betöltődési ideje javuljon.

LiveHTTPHeaders
A kliens szerverrel folytatott kommunikációjába ad betekintést, státusz kódokat és a teljes headert mutatva. 301/302 redirectek ellenőrzésénél jól jön!

Amik fentvannak még: FireBug, SearchStatus, SEO for Firefox, Web Developer Toolbar

Viewzi - mégegy visual search engine

Az eddigi hosszú bétatesztes időszak után, ma reggel leomlottak a Viewzi “falai”, és a nagyközönség számára is elérhető lett. A tesztelési folyatban több mint 10 ezer ember vett részt - köztük egy seonyár2008 versenyző is -, az ő visszajelzéseik alapján bugfixeltek és javítgattak a készítők.

A Google hegemóniáját megtörni a releváns találatok terén gyakorlatilag lehetetlen jelenleg. A Viewzi fejlesztői ezért inkább a találatok megjelenítését pofozták át kicsit. Az új kereső elősször megpróbálja behatárolni, hogy amit keresel az egy kifejezés, személy, kép, netalán audio vagy video tartalom. Aztán felhasználva az egyéb speciális keresők (Google, Yahoo, Riya, Flickr, Amazon, stb.) találatait, mutatja meg az eredményt. De nem egy nézetben, hanem akár többen is. Ezek közül te tudsz választani. Ezek az úgynevezett View-ok. Ezek nem egyformák, hanem egyedileg designoltak és szerkesztettek.



A felület szerint nagyon el van találva, a megjelenítés gyors, abszolút felhasználói megelégedettséget adva ezáltal. Ráadásul remekül működik FireFox, Safari és Opera alatt is!
Keressetek seonyár2008 -ra, vannak vicces dolgok :) A cucc viszont még beta mindig, úgy tekintsetek rá!

Plurk, új őrület a seonyár2008 mellett

Az utóbbi napokban akárhova néz az ember a neten, mindenhol szembejönnek vele a Plurk-ról szóló híradások, élménybeszámolók, rajongói és utálkozói vélemények. Tisztára mint a seonyár2008 kapcsán :)

A Plurk gyakorlatilag egy microblog (mint pl. a Twitter) szolgáltatás, bár annál azért lényegesen több. Már eleve a megjelenés is egyedi, egy jobbra balra mozgatható idősávon lehet jelennek meg a saját, illetve barátaink Plurkjai. Lényeges különbség a Twitterrel szember, hogy ezekhez a micropostokhoz kommenteket is tudsz fűzni. Remek motivációs tényező a Karma, ami alap esetben 0-ról indul, és az aktivításod függvényében növekszik, hogy aztán egyre magasabb szintre jutva, egyre több kiegészítőt tud igénybe venni. Előre szólok, hogy aki elsőre szimpatikusnak tartja a cuccot, az vigyázzon, mert iszonyatosan addiktív tud lenni, és ez így a seonyár2008 hajrájában megbosszúlja magát!

plurk, seonyár2008

Van már plurk wordpress plugin is, ez egyelőre azt tudja, hogy a Plurk-jaidat megjeleníttetheted vele a blogodon, widgetként, vagy a template-ekbe ágyazva. (Lásd. seonyár2008 blog jobb oldalt, az oldalak alatt.)

Vélemények innen onnan:
A lelkes rajongó
Mi az a plurk?
Hírbehozó a Plurk-ról

The Ultimate Unserious SEO Quiz

Egy rövid kis SEO kvíz, a seonyár2008 blogom olvasóinak. Nem hosszú, nem nehéz, egy könnyed kis tesztnek viszont pont jó :)

SEO Quiz by Lars Bachmann.


seonyár2008, seo blackhat

Az eredményem 96% lett, de sajnos azt nem tudom mit hibáztam. Ha tudtok még ilyen kvízeket, lökjétek pls.! Köszi! :)

Továbbfejlesztett Robots Exclusion Protocol

A Google megint csiszolt egy picit a de facto szabvánnyá lett Robots Exclusion Protocol-on (REP). Gondolom ezt senkinek nem kell bemutatni, a használata világos, gyakorlatilag ennek a segítségével “kommunikálunk” a crawlerekkel, hogy mit nem szeretnénk ha indexelnének, stb.

A robotokat elsőként a robots.txt-ben adott utasításokat nézik meg - ha van ilyen -, de egy adott oldalból is kérhetjük őket HTML META direktívák segítségével. Itt egy elég szép leírást találunk a fent említettek használatáról:

Inside Google Sitemaps: Using a robots.txt file

Az eddigieken felül használható újdonságok:

UNAVAILABLE_AFTER Meta Tag - Gyakorlatileg megmondjuk a crawler-nak, hogy az adott oldal “mikor jár le”. Ezután a nap után, az oldal nem lesz megtalálható a SERP-ben. Ha tehát azt szeretném, hogy a seonyár2008 oldalam 2008. július 1 után ne tűnjön fel többet, akkor ezt írom az oldalamba:

<META NAME="GOOGLEBOT" CONTENT="unavailable_after: 01-Jul-2008 12:01:00 EST">

NOIMAGEINDEX Meta Tag - Az adott oldal képeit nem fogja mutatni a találati listában. Ha tehát ezt beszúrom a seonyár2008 blogom főoldalára, akkor onnan egy kép sem kerül a találati listákba. Képkeresésnél sem:

<meta name="robots" content="noimageindex">

NOTRANSLATE Meta Tag - Ha azt szeretnénk, hogy a Google Fordító ne fordítsa le a weboldalunkat.

<meta name="google" value="notranslate">

Forrás:Improving on Robots Exclusion Protocol

Jelöljük a kapcsolatainkat - XFN (XHTML Friends Network)

A seonyár2008 kapcsán már írtam egyszer a blogon egy rövid - talán hasznos - bevezetőt a mikroformátumokról.

Csak gyors áttekintés:

A microformats készítői néhány egyszerű alapelvet tatanak szem előtt:

- Oldjon meg egy adott problémát
- Legyen egyszerű amennyire csak lehet
- Elsősorban embereknek, másodsorban gépeknek szól
- Beágyazható és moduláris legyen

A jelenlegi mikroformátumok segítségével könnydén META adatokkal ruházhatunk fel, kontaktokat, címeket, személyek közti kapcsolatokat, geogáfiai információkat (a google maps is használja), eseményeket, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Hogy miért jó ez nekünk? Mert az így “feltaggelt” információk aztán algoritmikusan sokkal jobban feltérképezhetőek, szemantikailag is összekapcsolahatóak.

A Strukturált bloggolás mikroformátumokkal posztban csak érintőlegesen említettem a mikroformátumok fajtáit, itt van tehát az ideje, hogy egyet részletesebben is szemügyre vegyünk.

Az XFN (XHTML Friends Network) tag segítségével, az emberi kapcsolatunk jellemzőit (barát, kolléga, szerető, stb.) írhatjuk le személyekkel, egy linken keresztül.

Wordpress használók lehet, hogy találkoztak is már ezzel a mozaikszóval, hiszen a WP blogrolljában lehetőség volt ennek a megadására.

seonyár2008, xfn microformat

Lássunk egy gyors példát, úgy könnyebb lesz a sztori megértése. Itt van ez a seonyár2008 keresőoptimalizáló verseny, megannyi résztvevővel. A résztvevők közül sokan ismerik egymást, így vagy úgy, már találkoztak, söröztek egymással, stb. Én nem igazán ismerem a mezőny tagjait, egy kivételével. Vele már találkoztam - ez mindig személyes, fizikai kapcsolatra vonatkozik -, barátnak még erős, de ismerősnek már bátran nevezhető :) Ezt akkor így jelölöm ha dobok rá egy linket:

<a href="http://xhtml-css.hu/seonyar2008.html" rel="acquaintance met">Ásóka</a>

Az összes XFN META leírót itt találjuk: XFN Meta data profile

A kapcsolatok leírói közül szándékosan hiányzik az “enemy / ellenség”, miután a tervezők úgy gondolták, hogy ők nem akarják terjeszteni az ellenségeskedést.

A kritikus hangok szerint az a probléma, hogy csak nagyon kevés leíró áll rendelkezésünkre ha definiáljuk a kapcsolatunkat. Az XFN-ben nincsenek nemi jegyek sem!

Miért jó ez? Az XFN szerepe nyilvánvalóan erősödött a Social Network-ök térnyerésével az utóbbi időben. Segítségével szofisztikáltabban - ha nem is teljes mélységében - írhatjuk le kapcsolatunkat egy adott személlyel. Az így megjelölt információkat pedig már sokkal könnyebben lehet feldolgozni, értelmezni, különféle összefüggésekre rávilágítani, stb. Röviden.

Online XFN creator

Google - a kulisszák mögött

Május 28-29-én zajlott a Google I/O konferencia San Franciscóban, ami tulajdonképpen egy fejlesztői összejövetel volt. Nem marketing rizsa volt, hanem mély technológiai jellegű előadások voltak, a jövő webes alkalmazásairól.

Az Underneath the Covers at Google: Current Systems and Future Directions, Jeff Dean egy pici információt szolgáltatott a Google jelenlegi infrastruktúrájáról, és a jövőbeli irányokról. (Jeff egyébként 1999 óta Google alkalmazott, a Systems Infrastructure Group tagjaként, és imádja a kosárlabdát :))

google data centers

Jeff adatai szerint a Google jelenleg 36 DC-t (data center) tart fenn a világon, 1 DC 150 rack-et tartalmaz, egy rack pedig 40 szervert. Ha hihetünk ezeknek a számoknak, akkor legkevesebb 200.000 ezer szerver szolgálja ki és intézi a Google ügyeit. Az Adwordstől az Analytics-ig mindent. (Tényleg, a budapesti DC-ről van valakinek infója? Tudjátok, ami a Dataplexben van. Kíváncsi lennék.) A vélemények persze megoszlanak, van aki 500.000 szervert emleget, de csak úgy mint az algo, ez sem lesz soha pontos, és publikus infó azt hiszem.

Mert pl. az index.hu ebben a cikkben félmillió szervert említ már 2007-ben, és akkora áramfogyasztást, amihez mi kicsik vagyunk. Magyarország nem bírná árammal a Google-t. A Google számára szükséges 1 adatcenternyi áramot azért még szerencsére simán letekeri 6000 mókus is ;) Szóval az megoldható simán.

Ha a föld lakosságát 6,671,200,860 főnek vesszük, akkor könnyű kiszámolni a fenti adatokkal, hogy 1 szerver 13,342 embert szolgál ki. Persze ha valóban ennyi szerver van.

És hogy egy picit még árnyaltabb legyen ez az egész adatközpontos sztori, szóba jönnek az a bizonyos Mobile Data Center-ek is. Ezek azok a konténer nagyságú “dobozok” amikbe sok szerver van zsúfolva, és teljes értékű DC-ként funkcionál bárhol a világban, szállítani egy teherautó is elég, az üzembehelyezés pedig néhány óra. A mobile data centerekre amúgy szabadalmat is kapott a Google. Ezt még sztahanov is boncolgatta 2005-ben:
Újabb Google-világuralmi tervek


mobile data centers

De ne kalandozzunk el, maradjunk a Google infrastruktúránál. A fent említett Jeff Dean-nek volt egy órás előadása a University of Washington-on, ami véletlenül pont megvan nekem:

Google: A Behind-the-Scenes Look (120MB, 58 perc, .asf formátum)

Az előadás angol nyelvű természetesen, de legalább kapunk benne számos olyan érdekes és technikai információt a Google rendszeréről - ráadásul kompetens embertől -, amihez egyébként jellemzően nem nagyon jutnánk hozzá. Szó esik a Google saját filerendszeréről a GFS-ről, a használt PC-kről és hogy miért nem neves szervereket használnak, szóba kerül az Index szerkezete és tárolása is. Terheléselosztás, hiba tűrés, ésatöbbi. Kevésbé techie vénáju embereknek is hasznos és elgondolkodtató lehet. Ha eddig még egy kicsit bíztunk benne, hogy a keresőoptimalizálás semmi másról nem szól mint minél több link begyűjtéséről, akkor az a videót megnézve sürgősen el kell, hogy felejtődjön :)

Google Shell - goosh.org

A címben szereplő URL alatt, egy unix-shell -re hasonlító interfészt találunk, aminek a segítségével a Google-n keresztül végezhetünk kereséseket.

Egy példa keresés eredménye a seonyár2008 kulcsszóra:

goosh.org, seonyár2008

Van I’m feeling lucky lehetőség, kereshetünk csak a wikipedia-s találatok között a wiki parancs beírásával, és még egy rakás egyéb opció (blog, image search), melyekről a help bepötyögésével szerezhetünk bővebb infót! Ügyes cucc, konzol buherátoroknak ideális :)

“seonyár2008, a nevezést ezennel lezárom”

Túl a megmérettetés háromnegyedén, gyakorlatilag még 30 nap maradt a seonyár2008 végéig. Mondjuk amikor indultam - talán a transz miatt -, végig abban a hitben voltam, hogy a verseny végét jelzi a június 1. Aminek persze nagyon örültem volna ha így lenne, de nincs így. Már előre várom azokat a napokat, amikor ébredés után nem azzal kezdek, hogy -> google.hu -> seonyár2008 :) Biztos furi lesz.

De harminc nap nagy idő, bármi lehet, nem lehet ölbe tett kézzel ülni, és várni, hogy a versenybíró a sípjába fújjon, és véget vessen a “harcnak”. Aki be akart kapcsolódni, máig tehette meg, ezek után már csak lelkes szemlélőként és szurkolóként vizslathatja a rangsort. Mint mondtam, messze még a vég, és bár voltak érdekes és bizarr dolgok, de egy percig sem bántam meg, hogy neveztem, időt és eenrgiát áldozva arra a hülye seonyár2008 keyword-re ;)

Egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki.

seonyár2008 és a koszmester

Na, jöjjön itt egy apró kis puffogás, ami a Koszmester című Domestos reklám kapcsán ütött szöget a fejembe. Amikor elkezdődött a seonyár2008 sztori, akkor számos SEO-val is foglalkozó blogon “kaptuk”a fejünkre az áldást, hogy mennyire gáz egy ilyen verseny, mert csak felesleges szemetet gyártunk, és teszünk közzé a net mindenféle szegmensében. Valljuk be őszintén, ez kicsit talán így is van.


seonyár2008, láss ne csak nézz

De kérdem én, amikor ilyen és ehhez hasonló vádakkal illetik a verseny résztvevőit, akkor miért nem vetünk egy pillantást, a www.koszmester.hu, és hozzá hasonló szemétrevaló micrositeok tömegére? (Nincs semmi bajom az említett termékkel, egyszerűen csak ezt elnézve jutott ez az egész az eszembe.) Mert készül nap mint nap egy rakás microsite, ami hirdet egy adott terméket, vagy szolgáltatást, biztos még látogatottsága is van egy darabig, amíg a promóciós kampányok futnak rá, de aztán ezek az oldalak is szépen eltűnnek a süllyesztőben, semmiféle értelmes kihatással nem gazdagítva az internetet. Ezek a siteok általában flash alapúak, nincsenek optimalizálva, gyakorlatilag nem is indexelik őket a keresők, vagy ha igen, hát kétlem, hogy normális fehasználó által is keresett kulcsszóra a SERP első 3 oldalán szerepelnének.

Félreértés ne essék, legyenek ilyenek is, úgysem lehet megakadályozni, hogy ne legyenek, de akkor amikor egy SEO verseny - lásd seonyár2008 - által termelt szemétről beszélünk, akkor nézzünk már szét a másik oldalon is. Az sem jobb semmivel sem. És azt sem kérte senki sem.

Google Adsense - vége a csekkes mókának

Amikor indult a seonyár2008 verseny, én is agyaltam rajta, hogy tegyek e ki Google Adsense-t az oldalra, de miután már kétszer letiltott a nagytestvér, elálltam ettől a tervtől, mondván, nincs kedvem többet pepecselni vele. Aztán később gondoltam az Etarget hirdetéseinek a megjelenítésére a seonyár2008 blogomon, de azt meg elintéztem annyival, hogy elég ha megnyerem azt a rengeteg ajándékot a versenyben (nem!), nem kell még plussz zsé is :D

De jöjjön inkább a lényeg, amiért ez a post megszületett:

Az Inside Adsense blogon ma reggel olvastam ezt az örömhírt, miszerint végre Magyarországon is elérhetővé vált az Adsense jövedelmek közvetlenül bankszámlára történő utalása.

Külhonban ez már elég régen megvolt ez a lehetőség, és mintha pár embernek itthon is előbukkant volna, de hivatalosan a tegnapi naptól elérhető. A lényege annyi, hogy az eddigi “várjuk a csekket, váltsuk be a csekket, jajj mi lesz” helyett, most egyszerűen és könnyen a pénz a megadott bankszámlára utalódik.

Ehhez semmi másra nincs szükség, mint belépni az Adsense fiókodba, a “Fiókom” fül alatt megkeresni a “Fizetés részletei” részt, majd a képen is látható “Új bankszámla hozzáadása”-t kiválasztva, adjuk meg a megfelelő adatok. That’s it!

google adsense, seonyár2008, bankszámla, adsense csekk

A lépésekről bővebben az AdSense Ügyfélszolgálati Központ oldalán:
Hogyan igényelhetek elektronikus banki átutalást?

A jövő géntechnológiája

Azt nem tudom, hogy ki az a pihent, aki ilyeneket kitalál, majd meg is “alkot”. Némelyik végtelenül vicces és ötletes. Rágcsáljátok.

Ezzel a bejegyzéssel gyakorlatilag csak a SlideShare-es embed kód beillesztését próbáltam ki a seonyár2008 kulcszóra kiírt SEO versenyen indult blogomban :) Azaz itt.

seonyár2008 külső linkek a GWT szerint

A seonyár2008 eltelt lassan 2 hónapja alatt, gyakorlatilag szokásos reggeli rutinná vált - a kávé és cigi után -, a Google Webmaster Tool ellenőrzése. Rögtön a Google Analytics és versenyblog után.

Ellenőrzöm az indexelési statisztikákat, a Sitemap-ban található esetleges hibákat, és a többi dolgot, amikről a Google információkat ad. Persze a GWT egy picit mindig le van maradva, egy csomó adat megkésve érkezik, mint pl. a külső és belső linkek számáról szóló adatok. A seonyár2008 verseny kezdetén 2 hét telt el, mire az első linkjeim előkerültek, aztán sokáig semmi változás, újabb 2-3 hét után a külső linkek befrissültek, és megállapodtak a bűvös 5292-as számon. De ma reggelre megörvendeztetett a Google, ismét frissítette a www.seonyar2008.org külső linkjeinek számát, és szerencsére jócskán felülmúlta az előzetes várakozásaimat.

seonyár2008 külső linkek

Picit kicsi lett a kép, meg nem is akartam öles betükkel kiírni :) Szóval az új szám, 29412. Sose legyen ennél rosszabb reggelem!

A GWT linkek illtve a Yahoo Site Explorer-es lekérdezésekhez van amúgy egy hasznos Firefox extension - made by Joost de Valk -, ami a linkek mellé egyből oda is bigyesztim, hogy milyen PR értékű oldalakról kapod a jóságot, infót ad, hogy nofollow-e a link vagy nem, sőt, az anchor textet is mutatja. Elég hasznos, én rendszeresen használom, nem csak a seonyár2008 verseny miatt.

A Firefox plugin elérhető itt: SEO Link Analysis Firefox Extension

Ajax és Flash esemény követés Google Analytics-ben

Nem, sajnos egyelőre még nem elérhető ez a feature, de néhány béta teszter már nyüstöli, szóval záros határidőn belül minden bizonnyal mi is “kézbevehetjük”.

Vannak ugye ezek a fancy, trendi, cool technológiák mint az Ajax és a Flash, amivel semmi gond nincs, ha igény mutatkozik rájuk, akkor nosza. Kétségtelen, hogy megjelenésben és funkciókban olyan plussz dolgokat tesznek hozzá az életünkhöz, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

google analytics event tracking

A gond ott van, hogy ezeknek a megoldásoknak nehéz a nyomonkövetése. A piacon lévő analitikai rendszerek nem nagyon képesek egyelőre megbirkózni a feladattal, pedig sokan várják már a megoldást. (A fent említett technológiák esetében nem nagyon van oldal újratöltés ugyebár, és ezáltal nehéz nyomonkövetni a történéseket.)

Ezen a megoldáson fáradozik a Google is, a Google Analytics-be épített Event Tracking-nek nevezett “szolgáltatásával”. Az Event Tracking segítségével nyomon tudsz követni különböző eseményeket, legyen az fileletöltés, video streaming, stb. Adatokhoz juthatsz arról, hogy ki mikor nyomta meg a Play-t, Pause-olta a videót, vagy mikor hagyta abba a nézését. (Egy a végtelen sok lehetőség közül.)

Az így kapott adatok pedig nagyon szép leírói lesznek a felhasználói viselkedésnek (user behavior) az oldalon, melyet aztán könnyen lehet transzformálni még nagyobb megelégedettséggé, vagy konverzióvá.

Bővebben: Event Tracking Overview (Beta)

Feltörtem a wikipedia-t!

Ebben a postjában legalábbis azt írja egy seonyár2008 versenytársam :)

Lehet van olyan égi jelenség? seonyár2008 verseny időjárásjelentés

Nos, ha már így lebuktam, akkor valóban igaz a hír, a seonyár2008 kezdetén valóban feltörtem a wikipedia-t, és a pontos technikáról bárkinek felvilágosítást adok. Szóval ragadjatok email klienst és kérdezzetek bátran! Most a verseny kapcsán igen csak remek dolog nem nofollow linkeket behackelni a wikipedia-ba! :) De a lehetőségek végtelenek, bízzatok bennem!

Az esetről amúgy írtam korábban:
A wikipédiás incidens

Tényleg, irjátok már meg a véleményeteket, hogy mit gondoltok erről a wiki-s dologról! Köszi!

Na, remek vicc ez péntek délutánra :) Jó hétvégét!

Google Safebrowsing ellenőrzés

Kb. 1 hete jelentette meg a Google a Safebrowsing eszközét, amivel az ártatlan weboldal tulajdonosok ellenőrizni tudják, hogy a Google esetlegesen kártékonynak tartja e a weboldalukat.

Az ellenőrzéshez a következő URL-t kell használni:
http://www.google.com/safebrowsing/diagnostic?site=

a “site” után a vizsgálni kívánt weboldal címe jön, például:
http://www.google.com/safebrowsing/diagnostic?site=www.seonyar2008.org

Az eredmény pedig:
seonyár2008, google safebrowsing

Amire választ kapunk:
- Mi a jelenlegi státusza az oldalunknak
- Mi történt amikor a Google megvizsgálta az oldalt
- Tartalmaz e az oldal malware-t
- Közrejátszik e a site valahogy malware terjesztésben

Kapcsolódó anyag a Google Webmaster Help centerből:
Hogyan tudhatom meg, hogy a webhelyemet ártalmas szoftvert tartalmazó és terjesztő webhelyként tartják-e nyilván, és mit tehetek ebben az esetben?

Mégbővebben a zdnet-en: Google introducing Safe Browsing diagnostic to help owners of compromised sites

Desktop session rögzítése linux alatt

A seonyár2008 közben már bennem is többször felmerült, hogy milyen jó lenne “felvenni” ezt-azt amit csinálok a desktopon, hogy aztán másoknak is megmutathassam. A desktopon rögzített események bemutatása nem újkeletű már, igény is van, és remek bemutatókat, oktató anyagokat lehet összerakni vele. Gond nincs is, csak annyi, hogy én linuxot használok, és azt hittem, hogy ezügyben itt kicsit nehezebben mennek a dolgok mint mondjuk windows alatt. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van :)

A desktopon való történések rögzítéséhez a recordmydesktop nevű alkalmazást használtam, ami frankón üzemel parancssorból is, de van hozzá grafikus front-end is, GTK-s és Qt-s is.

A program honlapja: recordmydesktop

Hosszasen nem mennék bele a konfigurálásába, ezt nyilván ki kell tapasztalni, és igényre szabni. Miután rögzítettük amit szerettünk volna, egy .ogv file-t kapunk, amit - jó hír - egyből tolhatunk fel akár youtube-ra is. Ha szerkeszteni is szeretnénk, akkor konvertáljuk át mondjuk avi-ba, az ffmpeg segítségével:

$ffmpeg -i session.ogv seonyár2008.avi

Az így kapott avi-t pedig szimplán szerkeszthetjük, én a célra az avidemux nevű programot használtam. Ez alapból nem volt benne a debian disztribuciómban, de a projekt főoldalán minden információt megtalálunk a sikeres telepítéshez.


seonyár2008, avidemux

Gyakorlatilag lehetne még ragozni a dolgot, de ezen infók birtokában már szépen utána lehet járni a történésnek, és mindenki kedvére alakíthatja a környezetét.

Ez volt a mai seonyár2008 tipp, sikeres ténykedést mindenkinek!

Oldalméret és a SEO

Kétségtelen, hogy a szélessáv térnyerésével a webmasterek egyre kevésbé foglalkoznak az oldaluk méretével, annak betöltődési idejével. (A seonyár2008 versenyoldalakkal egyébként nagyjából minden rendben van ezügyben.) Gyakorlatilag ez valami hasonló dolog, mint amikor 512kbyte RAM-al kellett a programozónak gazdálkodnia, szép optimalizált kódot írt, mostmeg. RAM van mint a szemét, senki nem foglalkozik már nagyon a kódoptimalizálással.

Az eMarketer felmérése szerint a látogatók 16%-a elhagyja az oldalt, ha több mint 10 másodperc a betöltődési ideje, és csak minden második látogató hajlandó még további 15 másodpercet rááldozni a dologra. Lássuk be, a felhasználó megelégedettsége fontos ezügyben, nem véletlen, hogy a landing page betöltődési idejét a Google is meghatározó tényezőként számolja az AdWords hirdetési rendszerében. Oldal betöltődési idő mint Quality Score factor

A SEO világban általánosan elfogadott szabály, hogy próbáljuk az oldalunk méretét 150K alatt tartani, mert efelett nem cache-elik és indexelik rendesen a keresők. A lassú letöltődési idő pedig itt is fontos, a crawler eltimeout-ol mielőtt lejönne az egész oldal, az nem olyan jó :)

Fontos tehát, hogy ellenőrizzük le az oldalunk méretét, és sebességét. Erre többféle ingyenes eszköz is létezik.

A Web Page Speed Report többek közt a következőkről tájékoztat:
- abszolút oldal méret
- javascriptek mérete
- CSS méret
- letöltődési idő különböző kapcsolati sebességen
- képek mérete

A Page Size Extractor egy picit kevesebb, de szerintem hasznosabb infót ad, pl. szöveg és HTML kód arány, stb.


seonyár2008, page size

A saját seonyár2008 oldalam méretével elégedett vagyok, bár az elején kicsit aggódtam, hogy ha olyan ütemben posztolgatok mint ahogy kezdtem, akkor bajok lesznek. De visszavettem kicsit, szóval probléma egy száll se :)

És természetesen az érintettek figyelmébe ajánlom még a Web Developer FireFox Extension-t is :)

Ha pedig úgy ítéljük meg, hogy nagy az oldalunk mérete, vagy lassan töltődik le, akkor nosza, fabrikáljunk rajta:

- nyomjuk össze a képeket
- gyomláljuk ki a felesleges CSS és HTML kódokat
- használjunk valamilyen cache megoldást, wordpress használók például a wp-cache-t

Forrás: (searchenginejournal)

Memóriajáték (18)

Alkotói válság idején nincs is annál jobb mint hülyeségeket posztolgatni. Ez az egyedi képvilágú memóriajáték, remek időtöltés munkakerülőknek, stréberek meg játszanak vele munka után. A fiatalok tanuljanak belőle, az idősebbek pedig csiszolják a jelenlegi technikájukat :) seonyár2008 ide vagy oda, jó szórakozást :)

seonyár2008, memory game


Uccu neki, kipróbálom

Close
E-mail It